Történetek útközben

„Hiszen ez csak Sár”

Kerámia műhely a belváros szívében, ez a DONNA, vagyis ennél jóval több. A DONNÁNAK ugyanis lelke van, mégpedig Zsiga Renáta keramikus megtestesülésében.  Pár évvel ezelőtt kezdődött amikor egy új szerelem ejtette rabul csapongó lelkemet és keltette fel érdeklődésemet, amit aztán Reninek köszönhetően most már csak így nevezek, hogy a SÁR. De mi is az a …

Történetek útközben

„Egy kicsit néha meg kell halni, hogy újra boldogan élhessünk” …egy kis túlzással ugyan, de azt hiszem ez általánosságban véve rám igaz…

A hétvégét a barátnőimmel töltöttem. Ezek a találkozások magukkal hordoznak egyfajta biztonságot, állandóságot. A szeretetkapcsolatok adta nyugalmat és békét. Éppen ezért valahogy mindig azt érzem, hogy magammal kell vinnem valamit az énem azon részéből, ami a hosszú együtt töltött éveink alatt mellettük forrt ki, fejlődött és váltak a saját életem mozgatórugóivá, alapjaivá. Pakolás közben felpróbáltam …

Otthon születik

Kilépés a mókuskerékből. Építkezés évadzáró rész

Zsolt halála nagyon megviselt. Hihetetlenül értékes embert vesztettünk el. Zsolt utat mutatott, hitet és reményt adott. Reményt, hogy építkezni tisztességesen is lehet. Vele együtt ez is elveszett. Így kicsit megálltunk. Lélegeznünk kellett, feldolgozni és gyászolni.  Pár hónap után azonban nem lóghattunk tovább a levegőben. Döntenünk kellett.  Mióta rátaláltunk akkor gondolkodtunk el először komolyan azon, hogy …

Történetek útközben

Mondj egy mesét!

#mesélj #neoszdmeg #légyvele Leesett az első hó, fehérre színezte a tájat. Fáradt, nehéz gallyak csipkés zúzmara lágy ölelésében pihennek. Az esti ködbe burkolózott fehérség közt pislákoló lámpafény szikrája ünnepibb, magasztosabb szentestei hangulatot nem is festhetne. A vizes, olvadó hó estére csillogó kristálytakaróval fedi be a némán várakozó hóember körüli teret.  Csengettyűk dallama suhan át az …

Történetek útközben

Éji bolyongás. Az én Adventem

Becsuktam a kukatároló ajtaját és elindultam vissza a házba. A sarkon viszont nem az ajtó felé vettem az irányt, hanem át a kerten, le a hátsó lépcsőn.  Pizsama, télikabát, csizma… nem érdekelt. Hideg van. Kezd csípni a levegő. Nincs nálam se telefon, se óra…csak én.  Én és a kikívánkozó gondolataim. Bárcsak lenne a fejemben egy …

Történetek útközben

Karantén mesék

Több mint másfél éve, hogy egy somogyi kis faluból, megírtam a karantén mesék első fejezetét. A vírust ugyan még nem fékeztük meg teljesen, de talán már látszik a fény az alagút végén, hogy aztán, ha egyszer végre vége lesz megpróbálhassunk továbblépni.  Nem lesz egyszerű. Az elmúlt évek nem múlnak el nyomtalanul. Hegei generációkon keresztül fognak …

Történetek útközben

Le a sznobizmussal! Lomizni igenis menő!

Mindenki ismeri a lomtalanítás intézményét, nem kell bemutatni. Manapság azonban, azon a végtelenül pozitív részén túl, hogy az ember könnyen és ingyen megszabadulhat a számára feleslegessé vált dolgoktól, sajnos sokunk összekapcsolja a fejünkben élő negatív, megbélyegző képeket az utcán tonna számra heverő szeméttel és azokkal a szorgos emberkékkel, akik ezt töviről hegyire átnézik, elviszik, óriási …

Otthon születik

Fekete Zsolt emlékére

Nagyon örömmel kerestem meg és kértem fel árajánlat adásra Zsoltot, hiszen azon túl, hogy olyan ember ajánlotta, akiben maximálisan megbízom végtelenül elfogult vagyok a Szatmár-Beregi emberekkel szemben. Itthon minden más. Aprócska országunk méltatlanul elfeledett és lenézett vidéke ez. A legtöbb Pesti, Dunántúli maximum annyit tud rólunk, hogy innen van a Panyolai szilvapálinka, meg oly parasztosan …

Történetek útközben

Köszi, nem kérek filtert!

Hát ezt is elértük. Kövezzetek meg, ítéljetek el, de ez akkor sem jó igy! Nem mehet így tovább! Nem kell és kész! Éjfél van, állok a tükör előtt, erős megvilágításban nézem az arcom. Megváltozott, más, mint amilyenre emlékeztem. Még mindig kortalan, de komolyabb, még mindig sima, de valahogy mégis durvább, már nem rózsás, hanem barnás. …

Történetek útközben

A diszgráfiáról

Jámbrik Zsanett vagyok, 30 éves, diszgráfiás. Kezdődhetne akár így is az önéletrajzom, a bemutatkozásom, letudhatnám akár ennyivel is ezt a bejegyzést, de akkor senki sem olvasná tovább és nem jutna el az üzenet, amit át szeretnék adni az olvasóimnak. Mindenekelőtt egy történettel szeretném kezdeni, ami pár hónapja történt velem és a kelleténél sokkal jobban megviselt …

Otthon születik

Kivitelezés 2. rész. Vissza a papírlapra!

Az öreg hölgy méltóságát vesztette, megtépázták, lecsupaszították, magára hagyták pusztulni. Az egykori otthonból nem maradt más, csak a kibelezett, levetkőztetett tartófalak. Átfújta a szél, bevert rajta az eső, hideg volt, rideg és ázott mindenütt. Láncra vert kapuja mögött építési törmelék, szemét és kosz hevert. Csend volt, nagyobb csend, mint valaha. Elsüllyedt hajóroncs emlékét idéző tárgyak …

Otthon születik

Kivitelezés 1. rész. Megfizetni a tanulópénzt

Van az a szint, amikor az ember úgy érzi, hogy neki már minden mindegy, amikor legszívesebben csak úgy lógna a levegőben, hogy ne érezze a feje felett éktelenkedő fekete felhők súlyát. Fogadjátok szeretettel kivitelezésünk kacskaringós történetének első állomását, melynek során többször azon voltam, hogy magamra kötök egy táblát, hogy „fizetek érte még többet, csak becsületesen …

Otthon születik

Tervezés

Álmaink otthonához vezető út rögösebbre sikeredett, mint azt valaha hittük. Megtaláltuk, megszereztük, majd eladtuk mindenünket és a barátaink kislakásába költöztünk arra az egy évre, amíg tart a felújítás… vagyis így gondoltuk… Az adásvételi szerződés aláírása után rögtön elkezdtem tervezőt keresni. Amikor még Szatmárban éltem, ezek a dolgok elég egyszerűek voltak. Otthon mindenki ismer mindenkit, a …